|
|
 |
|
 |
 |
 |
 |
Egy tipikus nap a következõképpen
telik, mondjuk Tahitin:
Reggel 6-7 óra körül fürdünk
a "hűs" tengerben. A cockpitben megreggelizünk,
majd a csónakkal kirándulunk a pálmás
homokszigetre, a motura, ahol rajtunk kívül
nincs senki.
|
 |
Kagylót gyűjtünk a fövenyen, kipróbáljuk ügyességünket
a kókuszdió-lékelésben, fürdünk, azután megint csak
fürdünk. Később visszamegyünk a hajóra, felszedjük
a horgonyt és elvitorlázunk a következő szigethez
a hullámoktól védett vizű atollban. Közben ismerkedés
a hajóvezetéssel és a trópusi navigációval. Itt
nem kell félni a tengeri betegségtől. Útközben delfinekkel
is találkozhatunk. Megérkezve a másik motuhoz, lehorgonyzunk,
és kezdődik a másik "lakatlan sziget felfedezése".
|
 |

Estefelé a sok naptól és a fürdéstől-búvárkodástól
(és oktatástól) fáradtan a cockpitben iszogatjuk
a hűtőből elővett jéghideg, harmatos üvegű sört
vagy fröccsöt. Feltesszük egyik kedves CD-nket,
és a halk, romantikus zene mellett beszélgetünk,
miközben lassan lemegy a nap, a trópusokon szokásos
égi színjáték közepette. - Ekkorra eljön a grillezés
ideje. Általában napközben sikerül vacsorára való
halat fogni, de ha nem, akkor a hűtőből mindig előkerül
valami sütnivaló. A hajó korlátjára felszerelt grillen
csodálatos ételeket készíthetünk. Este feljön a
Dél Keresztje és a többi egzotikus csillagkép, amelyek
a csillagászati bemutató "kellékei". Később mindenki
annyira fáradt, hogy visszavonul a kabinjába aludni.
Hogy mit csináltunk egész nap?
Semmit és mindent. Éltünk. |
|
|
 |
 |
|
 |
|
 |
 |
 |
 |
Iroda: Bp. XI. Barázda u. 18. fsz. 104.
Levelcím: 2071, Páty, Torbágyi
út 13.
Tel\Fax: +36 (1) 206-0884 Mobil: +36 (20) 919-4859
E-mail: info@vitorla.com
|
 |
|
|
|
|
3 napos szél előrejelzés SMS-ben... |
|
|
|